Dombóvári Tamás, díjnyertes fotós: Sokat ad egy kép értékéhez, ha meg lehet fogni, szagolni
Élt Barcelonában, Dubajban, dolgozott főállású fotóriporterként napilapnál, most pedig szabadúszó fotósként magyar filmeket, tévésorozatokat örökít meg, szabadidejében pedig szenvedéllyel kap lencsevégre épületeket, hidakat. Dombóvári Tamás, akit mint szakápolót eleinte tágra nyílt szemmel fogadnak a koraszülött intenzív osztályon az édesanyák. Ám, amint megtapasztalják, hogy Tamásnak teljesen természetes a piciny apróságok gondozása, nekik is azzá válik.
Hazaköltözött, hogy fotósként dolgozzon
Tamás már gyerekkorában is embereken szeretett volna segíteni, így került az egészségügybe.
— Édesapám állatorvos, édesanyám pedagógus, így mindig is közel állt hozzám az emberekkel való foglalkozás és a gyógyítás. Már a pályaválasztáskor is vacilláltam a képzőművészeti és az orvostudományi pálya között, végül érettségi után csecsemő- és gyermekszakápolónak kezdtem tanulni, mellette pedig segédápolóként dolgoztam koraszülött intenzív osztályon — kezdte Tamás. Később felvételt nyert a SOTE-ra, tanulmányait betegség miatt felfüggesztette. Családapaként külföldön is szerencsét próbált, a fotózás akkor jelent meg az életében.
— Egy évet éltem Barcelonában, ötöt pedig Dubajban. Autodidakta módon sajátítottam el a fotózáshoz szükséges tudást. Úgy döntöttem, kipróbálom magam itthon ezen a téren, így hazaköltözésem után beiratkoztam OKJ-s képzésre, hogy vállalkozhassak — fűzte tovább.
Már a tanulmányai alatt alkalmazta őt egy országos napilap. Karrierje gyorsan beindult, ám a kialakult egészségügyi állapotok miatt elmaradtak a fotózandó események, így beiratkozott egyetemre, hogy jobban beleássa magát a fényképészetbe, és visszatért eredeti szakmájához, a koraszülöttek ápolásához. Egy fővárosi kórház koraszülött intenzív osztályán dolgozik azóta is a fotózás mellett.
— A koraszülött szakellátás nagyon sikeres, rendkívül magas az életben maradás esélye. Minden évben vannak rendezvények, melyekre visszatérnek a szülők és az itt kezelt gyerekek. Ezek mindig nagyon jó hangulatúak. Sokan év közben is fotókkal, levelekkel hálálják meg a munkánkat, ami igazán szép gesztus részükről. Mivel én még csak három éve csinálom, a legidősebb „gyerekem” is „csak” 3 éves, de bízom benne, hogy felnőtt koráig végigkísérhetem az életét, hála a közösségi oldalaknak.
„A fotókönyv igazán izgalmas és egyedi ajándék lehet”
A 38. Magyar Sajtófotó Pályázaton – amelyet a CEWE is támogatott – kétszer is elismerték: első helyezett lett az egyedi hírkép kategóriában, és elnyerte a legjobb hírkép különdíját is.
Tamás állítja: egy kinyomtatott fotó sokkal nagyobb hatással van a közönségre, mint ha csak a képernyőn személi azt valaki.
— A fotográfia egy vizuális műfaj, és nem virtuális. Sokat ad egy kép értékéhez, hogy meg lehet fogni, szagolni, „illatozni”. Ugyanúgy, mint egy könyvnél. Óriási különbség van a papíralapú könyv és az e-book között. Mindemellett egy kinyomtatott fotó fennmarad az utókor számára, míg a több ezer külső merevlemezen vagy a felhőben tárolt képnek még nem tudjuk pontosan mi lesz a sorsa. Míg a századelőn készült képeket fotóalbumokban, fotókönyvekben mutogathatjuk a leszármazottainknak, ki tudja előveszi-e majd valaki a mai modern technika vívmányait! Az okostelefonok megkönnyítették a fotózás elterjedését, de nem kell, hogy megváltoztassa a szellemiségét. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy a számára értékes fotókat nyomtassa, dolgoztassa ki, rendezze albumokba, tegye ki a falra, hisz így még a lakás díszeivé is válhatnak. A fotó ajándéknak is nagyon jó, a fotókönyv pedig igazán izgalmas és egyedi ajándék lehet – fejtette ki a fényképész, aki szerint nem érdemes várni a fényképek kidolgoztatásával, hiszen idővel csak elfelejti az ember.
— A mai világban sokkal könnyebb papírképpé varázsolni a fotókat. Régen filmre fotózott az ember, majd elvitte a laborba, ahol előhívták. Ma már nem kell heteket várni, hiszen arra is van lehetőség, hogy bemegyünk egy drogériába, odaállunk egy fotóterminálhoz, rácsatlakoztatjuk a telefonunkat, és már nyomtathatjuk is az elkapott pillanatokat. Pofonegyszerű!
„Nincs olyan, hogy rossz vagy jó kép!”
- Én mindenkit arra ösztönöznék, hogy fotózzon, és ne érezze magát feszélyezve, se a készülék, se a fényképek miatt. A fotózásban az a nagyszerű, hogy szubjektív műfaj, nincs olyan, hogy rossz vagy jó kép!
Tamás tippjei kezdőknek:
- Mindig egyenesen tartsuk a telefont, fényképezőgépet, vagyis a horizont legyen vízszintes.
- Ne lógjon az ujjunk az objektív elé.
- Ha nincs nálunk speciális kendő vagy szemüvegtörlő az objektív tisztántartásához, akkor végső esetben a pólónk belső felével is megtörölhetjük az üveget. Fotózás előtt érdemes mindig ellenőrizni tiszta-e.
- A kompozíció élességét a témára állítsuk be.
- Amennyiben telefonnal szeretnénk portrét készíteni, állítsuk portré módba a készüléket, és keressük egy homogénebb hátteret, mert azzal jobban érvényesül a funkció.
- Mindig archiváljunk dátum szerint.