Rendeléskövetés
Terminálkereső
Információ
06-1-451-1088

Felhasználói fiókom

Kérjük válasszon...
Kijelentkezéskor biztonsági okokból minden nem mentett projekt és kosara tartalma törlődik.

Megtöltöttük a falakat szeretettel és szenvedéllyel – így dekorálta ki Anett Art nyomattal az egész lakást

Aki belép Anett és Dan otthonába, még le sem veszi cipőjét, és már tátott szájjal a falat bámulja. Nem véletlenül! Megannyi történet és emlék várja, hogy elmeséljék. Anett, ahogyan ő fogalmaz, a CEWE Art nyomatok igazi megszállottja, az egész otthonuk ezekkel a retró hatású képekkel van dekorálva.

A nappalit, az előszobát, de még a hálót is Art nyomatok díszítik.

Anett és Dan otthona éppen átalakulóban van, ugyanis rövid időn belül érkezik a trónörökös. Egy dologhoz biztosan nem fognak nyúlni, a fali dekorációhoz.

Anett büszkén mutatja mennyi emlék várja, hogy a falra kerüljön.

– 2018 júniusában találkoztunk először a párommal, amikor Magyarországra költözött. Egy helyen dolgoztunk. Már az első munkanapján kiderült, mennyi közös van bennünk. Augusztusban már egy párt alkottunk, rá 3 évre pedig megkérte a kezem Grúziában, a Kazbek hegy csúcsán, 5054 méter magasan. Pár hónappal később összeházasodtunk, és nemsokára megérkezik családunk legkisebb tagja, a kisfiunk. Az elmúlt lassan 4 évben, amióta együtt vagyunk, annyi közös kalandunk, utazásunk és szép emlékünk lett, hogy szerettem volna, ha az ezekről készült képeinket nem csak a telefonunkon tárolnánk. Gondoltam, előhívatok néhányat kedvenc képeink közül, viszont annyira sok kedvenc van, hogy nem tudtam csak párat kiválasztani. Ekkor találtam rá a CEWE Art nyomatokra, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megrendeltem párat az első közös fél évünk kalandjaiból válogatva – mesélte Anett.

Csupán néhány szög, pár méter kenderzsineg, apró csipeszek, és már kész is a „vászon”

A kismama az elkészült képeket egytől egyig feliratozta, mindegyikre ráírta melyik évben, hónapban, hol készült. Már akkor sejtette, hogy további nyomatokat fog rendelni, ezért figyelt arra, hogy a képaláírások ugyanolyan alkoholos filccel és stílusban készüljenek. És valóban, így is lett, nem sokkal később újabb rendeléssel csengetett a futár.

– Mivel ekkor már rengeteg fotónk volt, nem fértek volna képkeretbe, viszont egy egyszerű ötlettel, néhány szög és pár méter kenderzsineg felhasználásával készítettem egy fali fényképtartót, amire pici csipeszek segítségével felcsíptettem a képeket. Annyira tetszettek a fotók mindkettőnknek, hogy előszeretettel nézegettük a képeket kávézás vagy fogmosás közben, és mindennap jó érzés fogott el minket, amikor csak rájuk néztünk. Ezután már nem volt megállás, következtek a további falak.

Az ifjú feleség örül, hogy díszdobozban érkeznek a fotók

– Mindig gyűjtöttem, és a mai napig gyűjtöm a laptopomon a képeket. Pár havonta rendelek egy adag Art nyomatot, hogy felfrissítsem a fotófalunkat. Azóta három ilyen fali „zsinóros” fotótartónk lett, de még így is túl sok képünk van ahhoz, hogy mindegyik kiférjen, ezért ami éppen nincs „használatban”, azt a CEWE-től kapott dobozokban tároljuk – árulta el Anett.

A házaspár szenvedélye a hegymászás és a kirándulás. Járják a világot, hogy együtt hódítsák meg a csúcsokat. A szemfülesek egy aranyos kis szőrgombócot is kiszúrhatnak akár egy-egy havas tájon is.
Ő Tücsök, a keverék kutyus, aki szívesen csatlakozik a gazdikhoz túrázni.

Még Tücsök is szívesen nézi a képeket.

Kijelenthetjük, hogy a fényképek főszereplői a szebbnél szebb vidékek és hegygerincek, a kíváncsi, szeretni való eb, és a szerelem.
– Megtöltöttük a falakat szerelemmel és szenvedéllyel – mondja Anett.

Az ifjú feleség hétköznapinak nem mondható módon is dekorál: rajzokat készít, amelyekből aztán Art nyomatok lesznek.

A rajzok álmok, amelyek megvalósításra várnak

– A figurák mi vagyunk, főleg jövőbeli élményeket rajzolok, kvázi előrevetítve az Art nyomatokat. A tartalmuk pedig azok a kalandok, amiket szeretnénk a férjemmel megvalósítani. Például búvárkodni, ejtőernyőzni vagy lakóautóval utazni, de azért a rajzok többségét már át is éltük. Van köztük olyan is, ami szép emlék, de nincs megörökítve, így hát lerajzoltam, és nem felejtjük el.

A vendégségbe érkezők egytől egyig dicsérik Anett kreativitását.

Anett különféle papírokat hasznosít újra a rajzokhoz.
– Az Art nyomatokkal szokott küldeni a CEWE egy fehér, ugyanakkora méretű lapot a rendelés vonalkódjával talán, annak a hátoldalát is felhasználom ehhez. A hozzánk érkező vendégek egytől egyig megdicsérik a fotóinkat és az ötletet, én pedig mindig előszeretettel ajánlom nekik a CEWE nyomatokat, mert amellett, hogy egyszerűen online megrendelhetők, nagyon jó minőségűek, és szerintem szuper lehetőséget kínálnak annak, hogy megőrizzük legkedvesebb emlékeinket.